5letszobrász Lombos Marcival
2020. március 22.

A kurzus játékos módszerekkel, és sok kooperációs feladattal szólította meg az érdeklődőket. Valóban varázslás volt, amellyel a kurzus szereplői eljutottak a közös dal megírásáig. Az alapvető fortélyok elsajátítás sok inspirációval, jó alkotó hangulatban történt meg. A tehetségközpontban számos tehetséges fiatal talál otthonra képzésen, kurzuson, workshopon tudásának gyarapítására. A cél mindenkor az örömmel zenélés, alkotás kultúrájának megteremtése.

Lombos El Marci (dalszövegíró, előadó)
Lombos Márton 1974-ben született Balassagyarmaton. Kultúrális menedzsmentet, pszichológiát hallgatott a Pécsi, a Miskolci Egyetemen majd befejezésük után később grafológusként is végzett a Magyar Írástudományi Társaságnál.
16 éves korától ír dalszövegeket. Közel 300 dalra írt sorokat, és ezekből néhányat saját produkcióként, saját előadásában jegyez (Lombos El Marci & a Juhász Attila Jazz Quartet). Gondolatai pop-, rock-, jazz-, kamarazenei- és komolyzenei stílusú művekben, sporthimnuszokban, főcímzenékben, musical-ben, több, mint 50 korongon hangzanak el. A teljesség igénye nélkül néhány név: Takács Nikolas, Groupn'Swing, BacktoBlack, Gáspár Laci, Tóth Vera, Náray Erika, Szirtes Edina (Mókus), Nagy Adri, Hooligans, Garami Funky Staff, Gitano, Sugarloaf, Náray Erika, Ádok Zoli, Emilio, Temesi Berci, Mark, Harmonia Garden.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!